Suzykaaa

Annyi minden történt, hogy nem hiszem így hirtelen be tudnám pótolni. Csak most minden annyira más lett, hogy nem igazán tudom kivel megbeszélni úgyhogy írnom kell. Ha nem beszélhetem ki magamból, majd kiírom.Szakítottunk. Nem most már lassan három hónapja és ugye ennek rendszerint már nem kéne fájnia, de nemhogy mőlna a dolog percenként jobban fáj.Az egészet én rontottam el ott, hogy nem annyi törtődést kapott, mint amennyit megérdemelt. Csak sajnos az ember utólag tud okos lenni, akkor és ott nem. Mindig mindenhol erősnek kell magam mutatnom, mert az emberek elnyomják a gyengéket, mindig mindenhol boldognak kell látszanom, mert az emberek nem foglalkoznak azzal aki szomorú.Mindig úgy kell tennem mintha örömmel kelnék fel mégis valahogy minen este úgy fekszem le bárcsak ez lenne az utolsó. Tudom, hogy kicsi vagyok még ahhoz, hogy azt mondjam soha többet nem lesz más vagy bármi, de Ő volt az első akit igazán szerettem, Ő volt az első akineklelkiismeret furdalás nélkül tudtam azt mondani Szeretlek. Annyira hiányzik, ahogy ölelt,csókolt,várt rám, mikor együtt aludtunk el és még reggel is úgy keltem fel, hogy szeret engem, hogy boldog vagyok.Emlékszek mikor először mondta, hogy szeret nagyon furcsa dolgot éreztem amit addig még soha.Inkább nem mondtam neki, hogy én is csak mert nem akartam neki hazudni.Pedig nem lett volna hazugság csak már megszoktam, hogy mindig az és mikor én mondtam neki először, azt éreztem hogy más szó többet ne hagyja el a számat, hogy ezt akarom kiabálni örökké és mindenhol.Azt akartam ez sose múljon, hogy mindig szeressem, hogy ő mindig szeressen. Emlékszem mikor megfogta a kezem.Puha volt és még télen is melegítette az enyémet.Nem gondoltam volna, hogy elengedi, de megtette és most fázik a kezem kesztyűben is még akár nyáron is.Nem azért mert hideg lenne, csak egyedül van. Olyan nehéz elhinni és felfogni az, hogy ő már nem szeret, ő már mindenerre nem emlékszik.Nem emlékszik milyen volt elaludni és felkelni összebújva, hogy milyen minden egyes csókjába beleborzongani és várni, hogy láthassam.Ha 10perce is ment el már hiányzik.Egész életemben nem sírtam még annyit mint az elmúlt néhány hónapja, de rá még a könnyeim se sajnálom. Egyszerűen szerelmes vagyok belé.Már megtudom különbözttetni a szenvedélyt a szerelemtől.Azt, hogy csak fellángolok valaki iránt vagy, hogy mint őt teljesen mélyen olyn legbelül amiről nem is tudtam, hogy van még ott is szeretni.15 nap múlva elutazom.Külföldre költözik.Valószínüleg önző dolog a saját fájdalmam miatt itt hagyni mindenkit, aki engem szeret, de tulajdonképp nem sok ember miatt  sajnálom. Csak anyuék,Kitty és Martin.Más nem nagyon zavar, de ők felfogták, hogy nekem így a jobb. Akkor már tényleg nagy a probléma ha anyukám kér, hogy menjek el mert látja itt, hogy érzed magam.Vaciláltam rajta sokat, de már biztosan eldöntöttem, hogy elmegyek. Csakhogy én utána már beszélni se fogok tudni vele.Mert ha egyszer végre valószinüleg nem kis idő múlva el tudom azt érni magamban, hogy nem fog fájni és tönkre tenni minden lélegzetvétel akkor soha többet nem akarom őr látni.